Detail info
Close

Minden ötödik órában

Minden ötödik órában

Belépőjegyek

A rendezvény leírása

Minden ötödik órában

Szereplők:
Fullajtár Andrea
Rába Roland
Mórocz Adrienn
Vati Tamás
Samantha Kettle
Valencia James

Dramaturg: Szabó-Székely Ármin
Látvány: Pető József
Grafika: Csáfordi László
Konzultáns: Tóth Györgyi
Asszisztens: Kis-Kádi Judit

Rendező: Bozsik Yvette

Producer: Orlai Tibor

El nem mesélt történetek családról, felnőttekről és gyerekekről, színészekre és táncosokra. Szigorúan felnőtteknek.

„Isten is megtöri az embert, amikor büntet. Meg kell végre értenetek, hogy engedelmességgel tartoztok nekem. Vállalnod kell hitvesi és anyai kötelességeidet. Berendezünk neked egy szobát, a legnagyobb kényelemben, és mostantól főleg ott tartózkodsz majd, jó? Tudnod kell, hogy ha megpróbálsz lázadni vagy kapcsolatba kerülni a külvilággal, az a gyerekeiden fogja megbosszulni magát. Világosan fejeztem ki magam? Eddig te és a gyerekeid valami álomvilágban éltetek. Meg kell tanítanom nektek, hogyan éljetek a valóságban. Nem az én hibám, hogy a valóság pokol.”

Az előadás szövegkönyve többek között Bergman, Bukowski és Agota Kristof szövegei, hiteles dokumentumok, valamint a NANE munkatársainak kutatásai alapján készült.


Top